Hívjon minket: +36 68 512-262

Parkfürdő

A gyopárosi fürdő évtizedek óta kiemelt szerepet tölt be az alföldi fürdőkultúrában, ám története ennél korábbi időszakra nyúlik vissza.

Parkfürdő terápiaAz Orosháza határában található tórendszer gyógyhatását idejekorán felfedezték a helyiek és környékbeliek, akik rendszeresen kilátogattak ide és gyógyították saját bajaikat, illetve lovaik nyavalyáit. A 19. század közepén az orvostudomány is felfigyelt a gyógyvízre, itt említést érdemel dr. László Elek neve, aki nem csak felfedezte és kielemezte azt, hanem népszerűsítette is a megfelelő fórumokon.

Az igazi áttörés száz év múlva történt, a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben alakult ki a jelenlegi fürdő alapja, ekkor épültek meg például az első kabinok, vendéglátóhelyek és egyéb infrastrukturális létesítmények, de európai szintű fürdőkomplexummá a kétezres évek elejére vált Gyopárosfürdő.

A fürdő legrégebbi medencéje a most megújult fedett gyógymedence, mely egész évben üzemel, akárcsak a kültéri termálmedence. Mindkét medencében 35 fokos víz várja a vendégeket. A hat éven aluliakat a gyermekmedence várja, míg az idősebbeknek a Toronymedencét ajánlják, mely a közeli látványosságról a múzeummá és kilátóvá alakított víztoronyról kapta a nevét.

A parkfürdőben 50 méteres, feszített víztükrű versenyuszoda is található, mely rangos versenyeknek is rendszeresen otthont ad. Emellett találjuk a forgatott rendszerű, csak a nyári szezonban üzemelő tanmedencét, mely az oktatási célok mellett elsősorban a fiatalabb strandolók nagy kedvence.

A fürdőzés mellett számos szórakoztató program is várja a belépőt váltókat: májustól szeptemberig különböző fesztiválok, kulturális és sportrendezvények váltják egymást. Nem egyszer fordult már elő Gyopároson, hogy a vendégek országosan ismert kedvenceikkel együtt csobbanhattak a hűs habok közé egy-egy jól sikerült koncert vagy egyéb előadás után.

Gyopárosi parkfürdő képek

Hasznos volt a cikk?Ossza meg másokkal is!