Hívjon minket: +36 68 512-262

Gyógyfürdő

Gyopárosfürdő gyógyvízének gyógyító hatása közel 150 éve közismert. A gyógyfürdő kiépítése 1869-ben kezdődött meg Dr. László Elek orosházi orvos segédletével, miután felfedezték, hogy a helyi termálvíz jótékony hatással van különböző egészségügyi panaszokra.

Természetesen azóta gyógyfürdőnk többször is átépült, legutóbb 2014-ben esett át teljes megújuláson. A medence teljes felújítása mellett többek között a közlekedő terek és a zuhanyzók is megújultak, illetve a teljes üvegfelület és hőszigetelés cseréjére is sor került.

Gyopárosfürdő GyógyfürdőAz 1999 óta hivatalosan is gyógyvízzé minősített, 670 méter mélységből feltörő termálvíz gyógyító hatására alapozva modern Gyógyászati központunk kínál teljes körű szakorvosi ellátást, gyógykezeléseket, illetve terápiákat összesen 14 területen.

A gyógyvizet — mely az alkáli hidrogén-karbonátos gyógyvizek csoportjába tartozik, s magas metakovasav tartalommal bír — 47 Celsius-fokos hőmérsékleten nyerjük ki a talajból, s innen hűtjük a kezeléshez éppen szükséges hőfokra.

A vízben található hatóanyagok a kúrák során fájdalomcsillapító hatásukkal megkönnyebbülést hoznak a beteg, fájó testtájékon, s fokozzák a szervezet regenerációs képességét, ezzel is támogatva a mielőbbi gyógyulást.

A gyopárosi fürdő termálvíze 34 Celsius-fok alatt gyulladáscsökkentő, míg magasabb hőmérsékleten az izmok görcsösségét oldó hatásával lehet gyógyír panaszainkra.

A vízgőzt, a párát belélegezve légúti betegségeinken segíthet, bőrünkkel érintkezve pedig a legkülönbözőbb bőrbetegségek, így az ekcéma, a lichen vagy a pikkelysömör (pszoriázis) okozta bőrgyulladás kezelésének támogatására is kitűnően alkalmas.

A gyopárosi gyógyvíz — a teljesség igénye nélkül — segít porckorongkopás, porckorongsérv, a gerinc kopása és egyéb ízületi (kéz, térd, csípő, boka) kopások, ideg- és ízületi gyulladások, valamint a csontritkulás okozta panaszok esetén is, de alkalmas a legkülönbözőbb sérülések utókezelésre és műtétek utáni rehabilitációra is.

Célzott terápiák

Gyógyászati központunk összesen 14 területen kínál célzott terápiákat, melyek hossza 7, 10 vagy 14 nap lehet. Ráadásul a 10 és 14 napos gyógyászati kezelések többnyire NEAK által támogatottak, így Ön olcsóbban gyógyulhat, regenerálódhat.

Segítséget nyújt az idült nőgyógyászati és urológiai gyulladások megszüntetéséhez, s a meddőség bizonyos formáinak orvoslására is alkalmazható gyógymód. Az agyi érbetegségek nyomán kialakult izomgörcsök enyhítését, megszüntetését célzó kezelések során is bevált módszer, ahogyan például a Parkinson-kórban szenvedők számára is könnyebbséget hozhat.

Számos jótékony hatása, a felhasználás megannyi módja mellett persze ellenjavallatok is vannak: a szívelégtelenségben, -ritmuszavarban, magas vérnyomásban, fertőző vagy lázas betegségben, rosszindulatú daganatos megbetegedésekben, fertőző vagy váladékozó bőrbetegségben, epilepsziában vagy inkontinenciában szenvedők számára nem ajánlott, ahogyan az állapotos nők számára sem javasolt a fürdőkúra.

A gyógyfürdő OEP száma: 4735
A fürdő Reumatológiai szakrendelésének azonosító kódja: 040321402 vagy 040321401

Gyopárosi gyógyfürdő képek

Hasznos volt a cikk?Ossza meg másokkal is!